Byblos's books

Just another WordPress.com site

Szerettem őt

Van, amikor a legkeményebb szív is szólni akar …  

… és ebben a villanófényben saját elvesztegetett lehetőségeinkre, esélyeinkre ismerhetünk.

Anna Gavalda: Szerettem őt

Magvető Kiadó

 

Cselekményleírást tartalmaz!

(A könyv fülszövegéből származó részek dőlt betűvel szedve találhatók.)

Első találkozásom Anna Gavalda-val a “Szerettem őt” című kisregénye. Amikor először “találkozunk” egy íróval, lett légyen bármilyen jó kritikája a szerzőnek vagy a műnek, mindig kérdéses, hogy az újabb olvasónak bejön-e a stílus. 

Mert Gavaldának stílusa van. Nem ordító, hivalkodó, hanem szolíd, de markáns. Persze ezt nem ezen első könyve alapján tudom, hanem mostanra már az összes Gavaldán túlvagyok, s azért.

 A “Szerettem őt” számomra úgy indult, hogy nem igazán találtam vele az összhangot. A nyelvezete és a történet tekintetében sem.  

Nem hosszú regény, ezért sutba vágáson nem gondolkoztam, de tanakodtam erősen, hogy vajon miért kedvelik ezt a történetet oly sokan.

S ahogy haladtam előre cselekmény továbbra sem rajzolódott ki, ám egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy férfi és egy nő – az após és a meny – szolíd, ám de egyre bensőségesebb beszélgetésének részese vagyok. Vagyis hogy ez maga a cselekmény. 

E beszélgetésre pedig épp’ akkor kerül sor, amikor a meny magára marad, hiszen férje úgy dönt, elhagyja “egy másik” kedvéért. Az asszony az apósával és a gyerekeivel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta először ül le beszélgetni.

Először egy “lemegyünk vidékre, eszünk, iszunk, beszélgetünk egy kicsit” jellegű szokványos beszélgetésnek vagyunk olvasó-tanúi. Ám ahogy halad előre az idő, az após apránként megnyílik, lefoszlik róla a tárgyilagosság maszkja, és egy sérülékeny, csupa seb ember áll előttünk, aki élete nagy szerelmének történetét meséli el menyének.

Arról a szerelméről mesél, akivel szerelmük örökre beteljesületlen marad, akivel időről időre egy-egy napnyi ajándékot kapnak a sorstól, hogy boldoggá tegyék egymást. Mindazonáltal az após története egy másik (talán jobb és szebb) életet villant fel, és ebben a villanófényben saját elvesztegetett lehetőségeinkre, esélyeinkre ismerhetünk.  

“Szerettem ezt a nőt. Ezt a Mathilde-ot. Szerettem a hangszínét, a gondolkodását, a nevetését, azt, ahogy a világot szemlélte, szerettem benne a világot járt emberek mélységes fatalizmusát. A kacagását, a kíváncsiságát, a diszkrét természetét, a gerince vonalát, a kissé széles csípőjét, a hallgatásait, a lágyságát és minden egyebet. Mindent de mindent. Imádkoztam, hogy csak ne bírjon nélkülem élni. A viszonyunk következményeire nem is gondoltam. Rádöbbentem, hogy az élet sokkal vidámabb, mint azt hittem. Negyvenkét évet kellett megérnem, hogy erre rájöjjek, és annyira elbűvölt a fölfedezés, hogy erővel visszafogtam magam, inkább nem gondoltam bele, mi lesz később. Madarat lehetett volna fogatni velem, odáig voltam.”   

 Az Anna Gavalda történetében kibontakozó életkép sokak számára valószínűtlen lehet, mások pedig pontosan értik a történetben, a történet mögött meghúzódó gondolatokat.

Gavalda egy történetet elmesélve két szituációban gondolkodtatja el az olvasót. A meny helyzetében, hiszen őt elhagyták egy másikért, és az apóséban, aki pedig kapcsolatot folytatott éveken át egy szintén családos asszonnyal. Ez utóbbi részleteibe nyerünk betekintést. … meg abba, hogy ezzel a kapcsolattal az após és a partner csak kapott, mégpedig értékeset, a családok pedig nem veszítettek semmit. Utólag visszatekintve pedig az após azonban sokkal inkább vesztes, mert a saját boldogságáért nem hozott meg egy olyan döntést, amelyet a fia most meghozott. Ezzel pedig magából veszített, s emiatt mindenki más is vesztes. A családja is, akiket nem hagyott el.

Bármennyit is fejlődött és liberalizálódott világunk társadalma, a házasságból valaki másért kilépőt és a valaki mást, illetve a házasság alatt hosszabb-rövidebb kapcsolatot folytatókat elítéljük, s teljességgel figyelmen kívül hagyjuk a körülményeket, amelyek életre hívták ezt a döntést, cselekményt. Pedig számos ilyen kapcsolat sokszor sokkal értékesebb, mint a házasság égisze alattiak…..

Gavalda nem ítél el, csak elbeszél. Csak bekukkantást enged ilyen szituációba azok számára is, akiknek az életében nem fordult elő ilyesmi, illetve akiknek esélyük sincs hasonló tapasztalatra, mint az apósnak.

 

 

A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt érhető el.

Kiadó: Magvető 
Kiadás éve: 2009
Fordító: Tóth Krisztina
Eredeti cím: Je l’aimais

Advertisements

2010/12/02 - Posted by | Magvető | , , , ,

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: