Byblos's books

Just another WordPress.com site

Ősember a pénztárcámban

Van olyan férfi, aki a kiszemelt nő “meghódítását” célirányosan, költség- és időhatékonyan teszi: odalép elé, s megkérdezi – dugunk?
A másik pedig idegölő és a szemlélő számára is értelmetlennek és feleslegesnek tűnő köröket futva hosszú idő után ér el ide.

Pedig az első pillanattól kezdve ez az ő célja is.

Dr Tóth András: Ősember a pénztárcámban – Miért olyan nehéz meggazdagodni?

No ez a könyv, amolyan másikféle pasi.

Kb a 80. oldalig (a 123-ból) az volt az érzésem, hogy a szomszéd faluból Jeruzsálemen át akarunk eljutni Makóba. No nem azért, mert szeretnénk látni Jeruzsálemet vagy világot akarunk látni és tapasztalni akarunk, hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy ez a leginkább megfelelő.

Aztán végre kibújt a szög a zsákból. Egy pénzügyi tanácsadó – mások támogatásával – összedobott egy könyvet, mely felkelti az emberek érdeklődését, majd lelkiismeretét. Aztán majd szaladnak ingyenes előadásra, jól megtervezni ingyen a jövőbeli pénzügyi helyzetüket, majd totál kétségbe esni a kapott eredményeken, és akkor majd jöhet a kemény üzlet: kapkodhatod majd a fejed, hogy milyen befefektetési vagy biztosítási konstrukcióval teheted biztosabbá öregkorod pénzügyi hátterét. Ami persze cseppet sem biztos, hogy garantálja a biztos pénzügyi hátteret a jövőre nézve.

Kognitív disszonancia – ez a kulcsszó, a szerző is megmondja már az elején.
… és tényleg ez.

A könyv magával visz, beránt, s mire felébredsz már alá is írtad azt a szerződést, amivel a pü tanácsadó havi 10-20-30-40 eFt-ot legombol rólad a “megnyugtató jövő, öregkor” jeligéje alatt.

A “meggazdagodás” szó az alcímben és a szövegben is többször pedig nem más, mint a mézesmadzag. Semmi köze a könyvnek a meggazdagodáshoz.

Egyik érdeme a könyvnek, hogy a (negatív) példákon át elővetíti egy-egy jónak vélt pénzügyi döntés végeláthatlan adóságspirált eredményező következményeit, amelyet sokan majda saját bőrükön tapasztalnak meg. A másik érdeme lehet, hogy a kevésbé gazdasági szemléletűek számára adhat ötletet, hogy egy-egy pénzügyi döntés előtt célszerű átgondoloni egyet, s mást. Milyen egyet, s milyen mást.

Persze nem teljeskörűen, de arra egy könyv úgysem vállalkozhat.
Meg akkor nem is lehetne üzlet a végén…

A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt érhető el.

Advertisements

2011/03/19 - Posted by | Uncategorized | , , ,

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: