Byblos's books

Just another WordPress.com site

A türkizkék hegedű

A fekete zongora könnyed, hangulatos újdonsága után sokan várták már Dávid Veron legújabb nyomozását. Én is. Ezúttal talán még izgalmasabbnak tűnő kalandokba keveredhetünk, ha Veronnal tartunk.  

Baráth Katalin: A türkizkék hegedű

Agave Kiadó

Elfogult vagyok Baráth Katalin munkáival szemben. Az írónő első Dávid Veron krimije, A fekete zongora számomra a tavalyi év egyik legkellemesebb és legüdítőbb újdonsága volt. Igazán nagyszerű olvasmányélményt nyújtott, s alig néhány óra alatt felfaltam az általa akkor nekünk, olvasóknak szánt sorait. Nem csoda hát, hogy nagyon vártam az Agave könyvheti újdonságát, Dávid Veron legújabb kalandjait.

Cselekményleírást tartalmaz!

A türkizkék hegedűben David Veron a Nő című feminista lap munkatársaként egy eltűnt kisfiú után nyomoz hű segítőivel. A gyanú egy ördögi alakra terelődik, aki vallásos lózungokkal – és persze sármos külsejével – vonzza magához a gyermek után áhítozó nőket. Balatonfüreden keresztül egészen Abbáziáig követik őt szereplőink, ott viszont olyan titkos üzelmekre bukkannak, amelyek az egész Osztrák-Magyar Monarchia jövőjére katasztrofális és végzetes következményekkel járhatnak. A regény ismét egy felejthetetlen kirándulás a Monarchia korába a szerzőtől megszokott élvezetes stílusban, fergeteges humorral és felejthetetlen szereplőkkel.

Dávid Veron igazán bájos cserfes, minden-lében-kanál természete azonban mintha elveszett volna mostanra. A történet oldaláról szemlélve legalábbis úgy tűnik “felnőttebbé” vált Veronunk, s mintha egyéniségét némileg beszippantotta volna a nagyvárosi lét. Az írás eszköztárának szempontjából mérlegelve azonban hajlok arra, hogy egyensúlybeli problémák vezettek oda, hogy Veron nem főszereplő, hanem pusztán a főbb szereplők egyike.  Egyensúlybeli, vagyis jobban mondva hangsúlyozásbeli problémák. A történet fonala, a leírás, személy- és környezetábrázolások mind-mind egy olyan festény képét vetítettek lelki szemeim elé, amelyen mindent és minden részletet is hansúlyozni kívánna a festő. Nem válik el a háttér és a központi téma, vagy a fő alak – csak egy kép van, amelyen a színek mindenhol egyformán hangsúlyosak. 

Veron kedvesen vonzó századelős stílusa, mely az előző krimi egyik legfőbb vonzereje volt, modorossá vált a túldíszített párbeszédek, a túlzottan finomkodó, egyes jelenetekben már-már a kor kifigurázására hajazó jelenetábrázolások során. A cselekmény vonalvezetése sokkal kevéssé kidolgozott és letisztult, mint volt A fekete zongorában. A gyermek elrablása (ahonnan a történet elindul), s visszaszerzése szinte lényegtelen az egész Monarchia biztonságát veszélyeztető baj megfékezése idején, jobban mondva, akármi is lehetett volna a felvezetősztori, ami aztán átvezet majd a második részbe.

A fordulatokból pedig akár két történetre is futotta volna, ha nem gyömöszölték volna őket egyetlenbe. A szereplők közül gyakorlatilag senki sem az, aki. Nem elég, hogy a cselekmény fő szála gyakorlatilag két önmagában is jelentősnek, bár inkább jelentőségteljesnek tekinthető történeten alapszik, a köréjük telepített események közül erősen lehetett volna szelektálni: pl. könyvesbolt, gyermekház, pénztárca ellopása, templom-szekta, Annabál, orvos meggyilkolása, balatonfüredi támadás, kongresszus, abbáziai támadás. Ezek így együtt nemhogy nem színesítették, hanem sokkal inkább túldíszítetté, giccsessé és komolytalanná tették a történetet.

Úgy érzem, a kevesebb több lett volna. Egyszerűbb cselekmény, kevesebb fordulat, egyszerűbb és tisztább mondatszerkesztés, a lényeges és a lényegtelen finomabb elválasztása és ábrázolása légiesebbé tehette volna a történetet. Ehelyett többször volt olyan érzésem, hogy fullasztó a könyvből sugárzó – sokszor nem lényeges – információ- és cselekményhalmaz. Helyt-helyt 1-2 mondatban bőven elég lett volna kifejezni egyes, lényegesnek semmiképp sem nevezhető részeket, amelyek azonban 1-2 oldalt vettek igénybe. 

 Ez a történet nagyon meg lett írva. De sajnos sokkal kevésbé élvezetesen, mint az első regényben. Túl töménynek, émelyítőnek, fullasztónak éreztem.

Ezekhez az érzetekhez, érzésekhez pedig meglehetősen hozzájárultak a szövegezési problémák is. A könyv gyakorlatilag hemzseg  az 5-6 soros mondatoktól, az információk ismétlésétől. A hosszú mondatok erősen gyengítik az olvasmányosságot, a nyomon követhetőséget. E mondatok variációi azok a 2-4 soros mondatok, ahol egy 5-8 szavas mondatba beékelődik egy 2-3 soros zárójeles közbevetés, amely hol lényeges, hol teljesen felesleges információt tartalmaz. Mire a végére érsz ezeknek a mondatoknak, csak haloványan emlékszel rá, hogy honnan is indultál, s csak nyomozod, hogy hová is szeretett volna kilyukadni az írónő. A mondatok hemzsegnek a többszörösen összetett jelzős szerkezetektől, amelyeket pedig a szövegkörnyezet alapján sokszor indokolatlanul választott el vesszőkkel.

Ezen, nem igazán olvasóbarát és szigorú szerkesztői kontroll után kiáltó hibák mellett pedig már eltörpülnek azok, amelyek esetében szereplőtévesztés jelenik meg a szövegben (Lipovszky vs. Szászi), vagy épp’ nem megfelelő szóhasználat (szakasztott vs szakajtott) fedezhető fel.

Nos, mint kezdtem, elfogult vagyok Baráth Katalinnal szemben. Tény és való, hogy ha nem Baráth Katalin könyvről lett volna szó, kb. az első 50 oldal után leteszem a könyvet, s nem olvasom tovább. Azonban bízom az írónőben, bízom a képességeiben. Magam titkon bízom abban, hogy nem ez az írónő stílusa, hanem sokkal inkább az előző könyvbeli, s őszintén remélem, hogy a most a történetre aggatott sallangokat örökre elhagyja. … s remélem, hogy a kiadó – a korábbi siker ellenére, illetve épp’ amiatt – igenis gondos szerkesztői nyelvi és tartalmi lektorálásnak veti alá maga is a következő könyveket kiadás előtt, s legközelebb egy sokkal letisztultabb, érettebb írás bűvöli el ismét az olvasókat.

A türkizkék hegedű A fekete zongorához, mint eddigi etalonhoz képest számomra jelentősen elmarad, ám a többi piacon lévő olvasmányhoz képest teljesen oké.

 

A könyv fülszövege, a Molyos értékelés, egyéb olvasói véleményekkel és idézetekkel itt olvasható.

 

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2011

Advertisements

2011/07/30 - Posted by | Agave Kiadó | , , ,

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: